Feltételek és kikötések

A jelen promóciót – a „Rate Your Gear” című kampányt („Promóció) – az ASUSTeK Computer Inc („ASUS”) működteti.

A jelen promóciót – a „Rate Your Gear” című kampányt („Promóció) – az ASUSTeK Computer Inc („ASUS”) működteti. 

1. A jelen Promócióval kapcsolatban a játékban való részvétel feltételeinek és a díjak elnyerésének a részletes leírása, valamint az ASUS használati feltételek és az ASUS adatvédelmi nyilatkozat a jelen Promóciós eseménnyel kapcsolatos feltételek és kikötések („Feltételek és kikötések”) részét képezik. A Promócióban való részvételhez el kell fogadnod ezeket a Feltételeket és kikötéseket.  Az ASUS fenntartja a jogot, hogy bármikor módosítsa a Feltételeket és kikötéseket és az ASUS által előírt egyéb szabályokat.  Az (alább definiált) Jogosult résztvevőkre ezek a módosítások kötelező érvényűek. 

2. Az egész világról („Promóciós terület”) elérhető kampány (a GMT+8-as időzóna szerint) 2024. március 4-én kezdődik és 2024. június 30-án délelőtt 11-kor zárul le („Promóciós időszak”). 

3. Az ASUS és szülővállalatainak, leányvállalatainak, társult vállalkozásainak, valamint a Promócióban érintett hirdetési képviselőinek és ügynökségeinek alkalmazottai, továbbá ezen természetes és jogi személyek közvetlen családtagjai NEM JOGOSULTAK a részvételre. 

4. Azon személyeknek, akik a Promóciós területen élnek és részt kívánnak venni a Promócióban a Promóciós időszak alatt, el kell fogadniuk ill. meg kell erősíteniük az alábbiakat:
 
A. A(z alább definiált) Jogosult résztvevőnek legalább 18 évesnek és a tartózkodási országa törvényei szerint nagykorúnak kell lennie. Írj egy termékértékelést egy megfelelő ASUS termékről a kiválasztott weboldalakon („Résztvevő weboldalak”). Az értékelés dátumának a "Promóciós időszakon belül kell esnie. Az érvényes értékeléseket a Résztvevő weboldalak értékelési dátumai alapján kell számolni. Az ASUS fenntartja a jogot a bejegyzések valódiságának és a bejegyzők vagy győztesek személyazonosságának ellenőrzésére, és arra, hogy egy résztvevőt vagy egy díj kiadását saját belátása szerint visszautasítson. 

B. A Jogosult résztvevőnek regisztrálnia kell/be kell jelentkeznie az ASUS felhasználói fiókjával a Promóciós weboldalon ahhoz, hogy jogosult legyen a Promócióban részt venni. 

C. Az alapnyeremény a tiéd lehet, miután az ASUS ellenőrizte a jelentkezésedet. A bejegyzésben szereplő termékeknek a te tulajdonodban kell lennie. Minden termék sorozatszáma csak egyszer használható, és minden Jogosult résztvevő legfeljebb három értékeléssel nevezhet.  

D. Az ASUS fenntartja a jogot a győztes által a nyeremény elnyerése előtt megadott minden adat ellenőrzésére. Az ASUS nem tehető felelőssé az elveszett vagy visszaküldött díjakért, ha észszerű erőfeszítéseket tett a nyertes helyes postacímének kiderítésére. 

E. Minden fizikai nyeremény, mint a ROG Jenga és a ROG Vintage Cap a benyújtott értékelés jóváhagyását követő két hónapon belül elküldésre kerül a megjelölt címedre. A kézbesítési dátum értesítés nélküli megváltoztatásának jogát fenntartjuk. 

F. A díjakról részletesebb információkat a promóció tartalmaz. Az átadott díjakra nem vonatkozik ASUS-garancia.  

G. A beküldött értékelés elfogadása legalább 7 legfeljebb 30 napot vesz igénybe. Minden pénzvisszatérítés, digitális játékkód vagy virtuális utalvány az értékelés elfogadását követően egy héten belül kiküldésre kerül. Minden fizikai nyeremény, mint a ROG Jenga és a ROG Vintage Cap a benyújtott értékelés jóváhagyását követő két hónapon belül elküldésre kerül a megjelölt címedre. A kézbesítési dátum értesítés nélküli megváltoztatásának jogát fenntartjuk. 

H. A Promóció több térségben és joghatósági területen zajlik. A bejegyzések, a mechanizmusok, az értékelési kritériumok és a díjak minden promóciós területen változhatnak. A résztvevők nem vehetnek részt több országban több programban. Ha az ASUS bármilyen csalást kivizsgál, akkor a jövőben joga van a további belépés megtagadására és a pályázó visszautasítására. 

I. Tudomásul veszed, hogy az egyes közösségimédia-fiókok egy Pályázónak számítanak ebben a Promócióban a Promóciós időszak alatt, valamint hogy egy Nyereményre jogosult résztvevő egyszerre csak egy díjat nyerhet. 

J. NINCS SZÜKSÉG VÁSÁRLÁSRA - A Promócióban való részvételhez nincs szükség vásárlásra. A vásárlás nem javítja a Nyereményre jogosult pályázó nyerési esélyeit. 

5. Az ASUS termékek/szolgáltatások használatával kapcsolatos, külső platformokon megjelenő véleményeknél/cikkeknél/értékeléseknél meg kell jelölnöd, milyen kapcsolatban vagy az ASUS-szal (pl. jelölni kell, hogy „ASUS által szponzorált cikk” vagy „ASUS promóció”). 

6. Ha bármilyen kérdésed van a Promócióval kapcsolatban, írj nekünk a következő címre: rateyourgear@asusvilag.hu 

7. A jelen promóciót a Facebook semmilyen módon nem szponzorálja, támogatja vagy adminisztrálja, és más módon sem társítható hozzá. Beleegyezel abba, hogy a Facebooknak a promócióval kapcsolatban teljes mentesítést adsz. Tudomásul veszed, hogy megjegyzéseidet és személyes adataidat az ASUS-nak, és nem a Facebook-nak adod meg, és hogy ezeket az információkat és a személyes adatokat csak ebben a Promócióban – Rate Your Gear promóció – fogjuk felhasználni. 

Home